Település:
Fejér megye, Dunaújváros


Dunaújvárosi infó


Évtizedes pályákat ismertek el az oktatás, és nevelés terén Dunaújváros vezetői

Az elismerést pedagógusok, ovónők, és a rendőrség egyik kiemelkedő munkatársa vehette át, akik sok éve dolgoznak városunk gyermekeiért, a felnövekvő nemzedékért.

Munkájukkal nagymértékben hozzájárultak a fiatalok neveléséhez.

Gratulálunk a díjazottaknak! 

/a szerkesztő/

A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért, a Pedagógus Életpályáért Emlékérem és a Dunaújváros Ifjúságáért díjakat adta át a Városházán Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester. Az általános- és középiskolai tanárok mellett több óvodapedagógus is elismerésben részesült. Az ünnepi eseményen Pintér Tamás köszöntőjében egyebek mellett arról is beszélt, hogy a díjazottakra egytől egyig büszkék lehetünk, hiszen ahogyan fogalmazott "olyan sokat tettek le Dunaújváros asztalára, amelyre minden egyes dunaújvárosi büszke lehet: tanították ők gyermekeinket, unokáinkat. Köszönettel tartozunk áldozatos munkájukért, mindannyiuk számára."

Dunaújváros érdemes pedagógusai

Ezt az elismerést a legalább húsz éve a pályán lévő, lelkiismeretesen dolgozó pedagógus kaphatja. Az idei évben Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjban részesült Gyöngyössy Csaba, a Bánki középiskola tanára, aki három évtizedes szakmai múltra tekint vissza. 1988-tól a Hild József Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában helyezkedett el, mint történelem szakos tanár. 1994-től már általános és nevelési igazgatóhelyettese volt az intézménynek, majd a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója lett. 
Szintén ezt az elismerést vehette át Kántorné Péterffy Judit, a Bóbita Tagóvoda óvodapedagógusa, aki 1988 óta a Dunaújvárosi Óvoda óvodapedagógusa. Rengeteg továbbképzésen vett már részt, ilyen például a minőségbiztosítás és programfejlesztés az óvodában, óvodai gyermekvédelem vagy mentálhiginés asszisztens. 1999 óta minden évben részt vesz a Freinet Pedagógiai Továbbképzésen is. Városi munkaközösséget vezet, amelynek egyik célja ezen pedagógia megismertetése.

Dunaújváros Oktatásügyéért Díj

Ez az elismerés azoknak a pedagógusoknak adományozható, akik legalább 20 éve kiemelkedő oktató – nevelő vagy segítő munkát végeztek. A díjazott személyére az oktatási-nevelési intézmények dolgozói, a tantestületek és a közgyűlés tagjai tehetnek javaslatot. A díj odaítéléséről a közgyűlés dönt. Az idei évben ezt a jutalmat Fülöp Mária, a Dunaújvárosi Óvoda humán vezetője, Miklós Gabriella, a Dózsa György Általános Iskola, és Fábiánné Rajcsányi Magdolna, a Petőfi Sándor Általános Iskola pedagógusa érdemelte.

Pedagógus Életpályáért Emlékérem díj  

A Pedagógus Életpályáért Emlékérem Díj minden olyan dunaújvárosi oktatási intézményből nyugállományba vonuló pedagógusnak adományozható, aki az oktató – nevelő munkában legalább 30 éven át eredményesen tevékenykedett. A díjazott személyére az oktatási-nevelési intézmények dolgozói, a tantestületek és a közgyűlés tagjai tehetnek javaslatot. A díj odaítéléséről a közgyűlés dönt.  Ezt az elismerést az idei évben  Pomposné Zelena Erzsébet, a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola hegedű tanára, Kanál Mária, a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanára, valamint Garamvölgyi Józsefné, Hargitai Ferencné, és Pákozdi Gabriella. Mindhárman a Dózsa György Általános Iskola pedagógusai, illetve Kiss Judit, a Kincskereső tagóvoda óvodapedagógusa, Fülöp Marianna, Hujber Lajosné és Rohonczi Istvánné, a Lorántffy Zsuzsanna középiskola pedagógusai, továbbá Geréné Váncsa Erzsébet, az Arany János Általános Iskola pedagógusa, illetve Gillich Zsuzsanna, a Margaréta Tagóvoda óvodapedagógusa. 

Dunaújváros Ifjúságáért Díj

Ez az elismerés olyan személynek vagy közösségnek adományozható, aki vagy amely városunkban az ifjúsági korosztály nevelésében és az ifjúságvédelemben kiváló munkát végzett. Ezt a díjat az idei évben Király Balázs rendőr főtörzsőrmesternek ítélte oda a közgyűlés. 

/ Forrás: Dunaújváros MJV hivatalos oldala/

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »