Település:
Fejér megye, Dunaújváros

Létrehozva:
2019-09-18 15:46:27


Az evangélikus templom

Dunaújváros egyik legszebb temploma

Az építész visszaemlékezik:

“Dunaújváros különleges helyet foglal el a munkáim között. Különleges, mert az első templomtervezési megbízásom volt ez, és különleges azért is, mert Dunaújváros hosszú évtizedekig kommunista városnak volt elképzelve, ahol nem sok helyet hagytak a vallási életnek, templom tervezése pedig fel sem merülhetett. A rendszerváltás után azonban egyszerre négy egyház is elkezdett templomot építeni, és egy pályázat eredményeként az evangélikus templomot én tervezhettem. Mindenképpen szimbolikus jelentést szerettem volna adni a templomnak. Ezt – a hitélet újjászületését is szimbolizáló – tojásformában leltem meg. Így az egész épületegyüttes, a templom, a parókia, a gyermekház tojásformában lett összefogva, melynek a csírája, mintegy az újjászületés lehetőségét is mutatva, a kerek gyermekház. Ugyanakkor erősen rímel az erdélyi erődtemplomokra is, hiszen körbekerített térből lehet bejutni a templomba.

Nagy Tamás

Végül is a bíráló bizottság a hét beérkezett pályaterv közül Nagy Tamás Ybl-díjas építész terveit fogadta el, mely egyszerű, tiszta szerkezeteivel, világos, áttekinthető alaprajzával, az erdélyi evangélikus erődtemplomok impozáns építési hagyományait formázó megjelenésével, tégla architektúrájával nyerte el a tetszést.

/Forrás: Dunaújváros mesél/