Település:
Fejér megye, Dunaújváros


Dunai Vasmű


A gyáróriás, amely köré a város épült

Dunai Vasmű (Dunaferr, Dunaferr Dunai Vasmű Zrt.) az ország legnagyobb kohászati-gépészeti komplexuma, Dunaújváros legnagyobb munkaadója. A térségben már a 19. században felvetődött egy kohászati üzem létesítésének gondolata, de Széchenyi István ötlete elsősorban a közeli vasérc hiánya miatt meghiúsult. Ezt követően az első világháborút és a nagy gazdasági világválságot követő stabilizációs időszakban vált szükségessé a hazai kohászati kapacitások bővítése, és ekkor ismét a Duna mentén telepítendő gyárról volt szó, hogy az 1940-es évek első felében végül Győr mellett döntsenek. A második világháború után Mohácson kezdődtek meg az előmunkálatok, de külpolitikai okok miatt mégis Dunapentelét választotta a kormányzat.

Az első kapavágásokat 1950. május 2-án ejtették meg, és az új város neve a következő évben Sztálinváros, a vállalat pedig Sztálin Vasmű lett (a vasmű neve 1956 végén változott vissza Dunai Vasműre, a város pedig 1961-ben lett Dunaújváros). Az első nagyolvasztó 1954 elejére készült el, az acélműben pedig ugyanezen év augusztusában történt meg az első csapolás. A meleghengermű 1960-ban, a hideghengermű 1965-ben állt üzembe. A vállalat a kohászati alaptevékenységen túl saját termékeinek a feldolgozásával is bővítette gyártmánystruktúráját: bevezették a spirálcsőgyártást, a hidegen alakított profilok előállítását, a radiátorgyártást stb.

A cég vezetése 1984-ben a Dunai Vasmű név megtartása mellett bevezette a DUNAFERR márkanevet és logót, 1992-ben pedig a vállalat részvénytársasággá alakult. 2003-ban tárgyalások kezdődtek a cég privatizációjával kapcsolatban, amelynek eredményeként 2004 szeptemberében a vállalat a Donbass Ipari Szövetség tulajdonába került. A szócikk a Dunai Vasmű történetét gyakorlatilag a privatizáció befejeződéséig kíséri figyelemmel.

/Forrás: Vikipédia/

A fenti cégcsoport ma is működik, habár nagyfokú átalakításon esett át.

Változott a termékszerkezet, a létszám, az egyes feladatok,  az egységek pedig KFT-k formájában végzik egymás számára a szaktevékenységeket.

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »