HÉN
Kedves Olvaóim!
Most így az év elején ide tartozónak érzem a lenti ötletet, mivel az évkezdet mindíg valami újat is hozhat. Mindíg bizalommal tekintünk az előttünk álló időszakra. Ide teszem, hátha más is lát fantáziát ebben az elképzelésben.
Szerintem egy közösség a hagyományaiban él tovább!
Egy új hagyomány megteremtése, meghonosítása rengeteg energiát, és mégtöbb elkötelezett embert igényel, de a megvalósulás után az eredmény önmagáért beszél!
Az internet elterjedésével, egyre szélesebb körben van lehetőség arra, hogy új ötleteink életre kelhessenek, akár több településen is!
Tudomásom szerint már van is az országban hasonló kezdeményezés, amely szerintem követendő példa lehetne minden település számára.
Akár Dunaújváros is életre keltheti a Helyi Értékek Napját, ahol a helybéli alkotók kapnának bemutatkozási, és értékesítési lehetőséget alkotásaik számára.
Ez a tény adta az ötletet, amelyet szeretnék megosztani mindenkivel.
De, nem csak megosztani szeretném, ezt az információt, hanem a megvalósításhoz társak jelentkezését várom, akikkel útjára tudjuk indítani ezt a projektet.
Hagyományteremtő jelleggel szeretném „meghonosítani” a Helyi Értékek Napját.
Mit is takar ez a megnevezés? Mik lehetnek a „helyi értékek”?
Minden olyan dolog, tárgy, alkotás, amelyet a helyi kézművesek hoztak létre. Lehet az ékszerkészítés, bármilyen kézimunka, foltvarrás, makramé, fazekas termékek, szőttesek, rongyszőnyegek, fából készült tárgyak, virágtartók, dísztárgyak, kosarak, vagy akár cukrász termékek… tehát bármilyen helyi alkotó kézzel készített terméke.
A rendezvény maga pedig ezeknek a munkáknak biztosítana bemutatkozási, értékesítési lehetőséget.
Évente, akár egy másik helyi rendezvény részeként, vagy önálló programként be lehetne iktatni a település életébe.
Egy ilyen megmozdulásnak mindig van egy közösség építő eleme, és nem elhanyagolható az a tény sem, hogy megismerjük egymás munkáját, és a vásárlásokkal segítjük az alkotók életvitelét.
Hozzájárulva az újabb alkotások megszületéséhez.
Természetesen, ehhez szükséges lehet az Önkormányzat segítsége is.
Főképpen a helyiség biztosításában tudna a Tisztelt Testület támogatni egy ilyen rendezvényt.
Kérem, és várom az érdeklődők, érdekeltek jelentkezését!
Tisztelettel:
/a szerkesztő/
Ha elégedett azzal az eredménnyel, amelyet a nálunk megjelent hírdetése hozott, kérjük ne habozzon;- "használja a mond el a barátodnak funkciót"
Köszönjük!
HelyiVilága magazin ajánló
Életmesék
Életmód, Élet
Az igazán fontos dolgok nem látszanak kívül...
Kerti tippek
Életmód, Élet
Tágabb környezetünk díszítése, rendbentartása
Covid19
Egészség, Megelőzés
Az új "rém", ami megváltoztatja az életünket
Vers mindenkinek
Nagyvilág, Érdekességek
Vers, azoknak akik szeretik....
Szilvás lepény
Receptek, Desszert receptek
Hagyományos szilvás lepény ahogy én készítem
Gyümölcskenyér
Receptek, Desszert receptek
Karácsonyi gyümölcskenyerünk
Pamukkale mészkőfürdői
Nagyvilág, Érdekességek
Törökországban található természeti csoda
Puha pihe pipék
Cukiságok, Állati cukiságok
Tavalyi pipéim
Szilvásgombóc
Receptek, Főétel receptek
Szilvásgombóc, ahogy én készítem
Helyi látnivalók
A Duna
"Névadónkról"
A Duna
Dunaújváros névadója;- a Duna
csille
Dunaújváros jelképe
Dunaújváros kisfilmje
Városunk városrészei, ipari vállaltai, szórakoztató egységei, és gyünyörű tájai egy kisfilmben.
Élményfürdő
Dunaújváros egyik kedvelt helye
A Vasvári iskola
Különleges főbejárati kialakítás
Az evangélikus templom
Dunaújváros egyik legszebb temploma
Nyugdíjasház
Idősek klubje és nyugdíjasház
Látnivalók remekművekkel
Üzletház freskókkal
Helyi Programok / események
Dunaújvárosi infó
Programok
Az MMK-ban előadást tart Somi Magdolna Atlasprof specialista
MMK progarm
Programok
Pánsíp, és okarina koncert
Intercisa Múzeum Dunaújváros
Programok
Koncert a múzeumban
Kiállítás
Programok
A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet
Dunaújváros infó
Programok
Sportolj Dunaújváros címmel egész napos rendezvény
Dunaújvárosi infó
Programok
Dunaújváros-Kaptár
Hamarosan induló tanfolyam
Programok
"Kovász suli", avagy a kenyérsütés művészete
Bartók Színház és Művészetek háza
Programok
2020 első zenés darabja a Bartókban.
Rácalmási előzetes
Programok
Máté Péter emlékkoncert
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
kész weblapok, és tárhely
Webáruházunkban megrendelhetők
Természetjárók
Pentele Természetjáró egyesület
Vonzáskörzetünk és Dunaújváros ügyeleti rendje
Orvosi ügyeletek
Foci
Nemzeti sportunk
Dunagyöngye Halászcsárda
A Duna menti települések állandó jelenlevő éttermi típusa;- a Halászcsárdák
Szomszédaink
Dunaújvárost körülvevő települések
Campus étterem
Étterem, vendéglő, rendezvényterem
Dunaújvárosi jótékonykodók
Pentele Katolikus caritas
Dunaújváros vendéglátó helyei
Dunaújváros számtalan étteremmel, cukrászdával pub-bal várja az idelátogatókat.