Város története

Szeretettel köszöntjük Városunk MULTIPORTÁLJÁN!

Bízunk benne, hogy sokmindent megtalál oldalunkon, és ilyen módon segítségére lehetünk a minden napok gondjainak megoldásában!

Használja ingyenes "Apróhírdető" modulunkat, nézzen be Webáruházunkba, vagy keressen a portálon a programok, látnivalok,  szolgáltatók között!

De, mindenek előtt ismerje meg szűkebb "hazánk";-  Dunaújváros rövid történetét!  Városunk címere:

Képtalálat a következőre: „Dunaújváros címere”

 


Köszöntjük Városunkban!

Dunaújváros életének kezdete igen viharos volt a nevek változatosságának köszönhetően. Számtalanszor kapott újabb, és már egyszer használt megnevezést. Alkalmazkodva ezzel az akkori aktuális politikai irányvonalhoz, elvárásokhoz. Kezdetben volt Dunapentele. Aztán 65 évvel ezelőtt Sztálinváros lett. Majd öt év múlva ismét Dunapentele, nem sokkal utána megint Sztálin nevének viselője lett városunk. 55 éve végül a Dunaújváros nevet kapta, melyet azóta is büszkén visel! Ez utolsó elnevezés a földrajzi elhelyezkedésének mutatója. Ugyanis a városunk a Duna menti települések egyike. Újabb átkeresztelés remélhetőleg már nem éri.

1949. évi  minisztertanácsi  döntés nagyban befolyásolta a városunk életét. Ekkor született döntés arról, hogy Dunapentelén fog megépülni egy kohászati kombinát, amely nemcsak  a már Dunaújvárosra keresztelt település lakóinak ad majd munkát, megélhetést, hanem a környező települések lakói számára is. Ez a határozat magában hordozta azt is, hogy a  a korszemlélet szerint a régi időket őrző Pentele név aligha alkalmas arra, hogy kifejezze a szocialista megújulást, ennek köszönhető az immár utolsó "keresztelő" amikortól is a Dunaújváros nevet viseli településünk . A város gyors fejlődésen ment át. Örkény István jó két évtized múlva „aranylázként” jellemezte az ötvenes évek újvárosi hangulatát. „… monumentális vállalkozás volt. Magyarországon ilyen még nem történt: felépíteni egy városrészt, beköltöztetni a gyárépítőket, elkezdeni a gyárat építeni, ugyanakkor a várost is fejleszteni, miközben a gyár újra tovább terjeszkedik - ennek az egésznek volt egy óriási romantikája.” Az író azonban nem hallgatta el a a rohamos betelepítés következményeit. A dolgok árnyoldaláról ezt írta: „…rettenetesen izgalmas volt az az embertömeg, ami ott összeverődött. Az országnak részben a szemete, részben a java került oda, mert például vonatrakományszám hozták oda a pesti kurvákat dolgozni, és az exkavátor néha csecsemőholttesteket emelt ki a földből.”

A korabeli lapok beszámoltak a gyors iparfejlesztésről, amely töretlenül haladt.  A „vas és acél országa” hamis illúzióját a gazdasági bajok szertefoszlatták. A Dunai Vasmű beruházása megakadt. Az évek során egyre romló közellátás miatt a munkások felemelték a hangjukat, az egykori tudósítás szerint 1956-ra a városban megfagyott a levegő. 

Akkor már több mint 28 ezer lakója volt az egykori Sztálinvárosnak. A forradalom kitörése fölbátorította az embereket, így  október 24-én tízezres tömeg vonult fel tüntetni, és a városlakók népgyűlésen döntöttek, a vasmű nevéből likvidálják Sztálint, és a település legyen ismét a történelmi Dunapentele. Megtörtént hát a visszakeresztelés… igaz, csak rövid időre. A forradalom bukása után öt hónappal a városnévtáblán ismét a generalisszimusz neve díszelgett.

Végállomás: Dunaújváros

1961 novembere hozta el az újabb névadót. A patinás Pentele azóta Dunaújváros testrészeként él tovább. Hagyományait sok ipartörténeti, kulturális, művészeti és sportteljesítmény gyarapította. Kialakult és megerősödött egy karakteres újváros-tudat. 

Ha már a városkeresztelők kerek évfordulóit éljük ez évben, jöjjön egy újabb jeles jubileum, mely szerint, huszonöt éve, 1991-ben a település megyei jogú város címet kapott. Az Intercisa Múzeum egyik közleményében olvasom;- „Dunaújváros a korra jellemző szigorú tervezettsége ellenére egyre inkább természetes várossá fejlődött.

A régió kulturális, kereskedelmi, közigazgatási központjává vált.

Patinás főiskolája ez évtől már egyetemi rangra lépett. A város révbe ért.

Ez a rövid történet csupán töredéke annak amit a város lakói megéltek az "őstelepülés" születésétől napjainkig, de aki szívén viseli településünk sorsát, szeretettel várjuk, látjuk városunkban!

Ismerjen meg minket, ismerkedjen meg gondjainkkal, élvezze a város kínálta programokat, és a természet által kapott természeti csodát, a Dunai panorámát.

/Forrás: Vikipédia/